 |
| Sose mondj olyasmit, amiről szíved mélyén tudod, hogy nem igaz. Egy hazugságot nem lehet többé jóvátenni. Ehhez még az igazság is kevés. |
Bogi
Tisztán emlékszem, hogy a szüleimnek megígértem, és magamnak nem fogok semmilyen hazugságba és bajba belefolyni. Erre tessék, eljövök Japánba és azonnal belecsöppentem egybe, amiről meg sem kérdeztek, hogy akarom –e. Vagyis, igen megkérdeztek, és én hülye bele mentem, akkor végérvényesen én vagyok a hibás.
Valahogy érzem, nem lesz az életem olyan, mint azelőtt. De kezdjük mindjárt a legelején.
***
A mobilomra meredek, harmadszorra nyomott ki engem Vivien, amin meglepődtem, idáig egyáltalán nem történt. Szórakozóhelyt elhagyva egyenesen a szállodához mentem.
Vivien szőke fürtjeit pillantottam meg, amint épp taxiba akart szállni, mikor én karon ragadtam.
- Szia, Boglárka - csicseregte gúnytól csöpögve. - Itt kellett várakoznom, míg ide érj - folytatta gonoszan, ajkait dühös vonallá préselte.
- Vivien, mi ez az egész? - kérdeztem zavarodottan. Nem értettem a hirtelen, hogy mi lehet a baja, óvodás korunk óta barátok voltunk.
- Mintha mindent lassított felvételről látnám, ahogy Vivi dühösen felém kapdos és megragad. Éreztem a rántást, és azt is, hogy elhúz.
- Vivien, mégis mi a francot képzelsz?! - Ripakodok rá, mikor megálltunk. Mire ő egyszerűen a képembe ordított egy szót, ami a szívemig hatolt.
Utállak, Bogi!
Fogalmam sincs mennyi ideig álltunk így, mire újból megszólalt. Könnyes szemmel nézett rám.
- Jól hallottad! Utállak,Bogi! Mindent elvetél tőlem, mindent! Nem volt elég, hogy mindenki szeret... még Tamást is kellett neked, mikor épp kezdtünk volna összemelegedni.
- Veled?! - sikítottam, mint egy idióta. - Vivien, te semmi mással nem törődsz, csak magaddal!
- Ne magyarázkodj, Bogi! A barátságunknak vége!
Ez most megörült!! Járókelők meredtek ránk kíváncsian, éreztem, hogy kezdek elvörösödni a szégyentől.
- Milyen barátságunknak? Ez nem volt barátság, Vivien, csak kihasználtál, hogy Tamás közelében legyél! Sosem szeretett téged... még csak nem is kedvelt! - Adom magam neki a kegyelem döfést, ami telibe is talált. Arcára ráfagy a mosoly, torzulni kezd, ezek a hiszti rohama első jelei.
- És te szereted őt, drága Bogi? - sértegetett.
- Nem. Sajnállak téged, Vivien - mondom rezignáltan. Vivien arca elfelhősödött, villámló szemekkel meredt rám.
- Nem. Sajnállak téged, Vivien - mondom rezignáltan. Vivien arca elfelhősödött, villámló szemekkel meredt rám.
- Igazán? Hmm, ez furcsa, mert akit sajnálni kellene az te vagy. Igazi lúzer vagy, Bogi...hogy is fogalmaználak meg, igen meg van!
- Boglárka! - Egy fiú hangja hallatszott a hátam mögött, mire megpördültem. Ám a hátamra mért lökéstől a hideg, kemény talajra hasalok, és hallom, hogy a srác elkáromkodta magát. - Jól vagy? - kérdezi angolul, miközben a karomnál fogva felsegít.
- Megmaradok - mondom, de már indultam is meg Vivien felé, ezt nem hagyhatom annyiba, a sok megaláztatást, a szemétkedéseit, mert gazdagok a szülei.
Öklöm előre lendült, érzem, hogy orron találtam. Vivien felkiáltva az orrához kap, látom a szemében a könnyeket.
Cseszd meg, te tűsarkú cafka!
Az ex barátnőm, hidegen, lenézően mér végig, majd bepattant a taxiba és elporzott. Egyedül, megalázóan révedek magam elé, mikor valaki megböki a vállamat.
Morogva fordulok meg, és szembe találom magam az idegesítő sráccal a szórakozó helyen. Nyögve túrok a hajamba, biztosan rémesen festhetek.
- Öhm, hello - nyögöm ki idegesen, mire ő csak bólintott. Hirtelen el is felejtettem, hogy ők hajolva köszönnek a másiknak. A srác felém lóbál valamit, majd felismertem a kabátomat.
- Ezt a diszkóban hagytad - nyomta a kezemben durván. Meghökkentve meredek a srácra. Képes volt idáig követni, hogy visszaadja nekem a nyamvadt kabátomat?
- Kösz - dadogtam. - Honnan tudod a nevem? - érdeklődtem.
A srác vigyorra húzta a száját, amitől még vonzóbb lett számomra. - Hallottam, hogy a barátnőd így hívott.
- Ó - nyögtem ki, közben a kabátomat markolásztam idegesen, amivel felkeltettem a fiú figyelmét.
- Jin Kazama - mutatkozott be kedvesen. De még így sem nyerte el a tetszésemet, főleg, hogy fogalmam sincs miért van még mindig itt.
- Örülök a találkozásnak KunJin - bólintottam, majd sarkon fordulva elrohantam.
Az ex barátnőm, hidegen, lenézően mér végig, majd bepattant a taxiba és elporzott. Egyedül, megalázóan révedek magam elé, mikor valaki megböki a vállamat.
Morogva fordulok meg, és szembe találom magam az idegesítő sráccal a szórakozó helyen. Nyögve túrok a hajamba, biztosan rémesen festhetek.
- Öhm, hello - nyögöm ki idegesen, mire ő csak bólintott. Hirtelen el is felejtettem, hogy ők hajolva köszönnek a másiknak. A srác felém lóbál valamit, majd felismertem a kabátomat.
- Ezt a diszkóban hagytad - nyomta a kezemben durván. Meghökkentve meredek a srácra. Képes volt idáig követni, hogy visszaadja nekem a nyamvadt kabátomat?
- Kösz - dadogtam. - Honnan tudod a nevem? - érdeklődtem.
A srác vigyorra húzta a száját, amitől még vonzóbb lett számomra. - Hallottam, hogy a barátnőd így hívott.
- Ó - nyögtem ki, közben a kabátomat markolásztam idegesen, amivel felkeltettem a fiú figyelmét.
- Jin Kazama - mutatkozott be kedvesen. De még így sem nyerte el a tetszésemet, főleg, hogy fogalmam sincs miért van még mindig itt.
- Örülök a találkozásnak KunJin - bólintottam, majd sarkon fordulva elrohantam.
Jin
Magam elé révedek, mint egy tökkelütött, mikor befutott a haverom Kazuya, komótosan cigire gyújtva a rohanó lány után pislant.
- Te Jin soha életben nem fogod megértetni magad a lányokkal - jegyezte meg gúnyosan. Mire kapott tőlem egy morgást. - Megijeszted őket - mondta pöfékelés közben. - Óh, és jön a te szerencséd - kacsintott vigyorogva. Hangos tűsarkokat hallottam a hátam mögött, nem kellett megfordulnom, hogy tudjam Aya érkezett meg a maga kislányos úrinő bájával.
- Szia, kazuya - köszönt negédesen a haveromnak, majd érzem is, hogy belém karol. - Szia, Jin - nyomott egy puszit az arcomra, amitől kirázott a hideg. - Hamar elmentettek a buliról - szontyolodott el, aztán vigyorogva ismét belém karolt. - Hallottam Kazuyátol, hogy egy lány kellene neked.
Mérgesen Kazuyára nézek, mire az csak pökhendin megvonta a vállát.
- Tudok neked segíteni - Már a gondolatól is elfogott a hányinger, hogy őt mutassam be a szüleimnek, mint barátnő.
- Nem hiszem - Ráztam le magamról a kezeit. Durcásan tekintet rám. - Már megoldottam a problémámat - hazudtam. Aya gyanakvóan méregetett, már gyerekkorunkban sem bírta elviselni, ha valaki nemet mondott neki, és így felnőtt korában sem változott csak jobban erősödött. Mini piros ruhájában tekintély parancsoló volt, igazi fenség, míg az előbbi lány, aki felkeltette a figyelmemet a diszkóban egyszerű felsőt és farmert viselt, és míg sokan táncoltak, ő egyszerűen leült egy kis zugba és olvasott. Akkor a pillanatól fogva eldöntöttem, hogy ő az esélyem.
Nyomára kell bukkannom.
Bogi
Teljesen kétségbeesetten összegörnyedtem a szálloda ajtajánál kezemben a bőröndömmel. Összetörtem, könnyeimet próbáltam nyeldesni, de nehezen ment, ha olyan lehetetlen helyzetbe kerültem.
Vivien lelépet az összes megtakarított pénzemmel, itt hagyott engem.
Az égboltra tekintek a bőröndömre ülve agyalok, hogy mihez kezdjek ezután. Haza még sem mehetek, főleg, hogy semmi pénzem nem maradt, csak egy repülőjegyem. De így megalázóan nem akartam haza térni.
Nagyot sóhajtva előguberálom a könyvemet, és olvasni kezdtem, vagyis csak akarom, mert nem tudom értelmezni, így félre tettem. Morcosan pattanok fel, megragadom kezemmel a bőröndömet és magam után húzva indultam meg.
Megállok egy kirakat előtt és a benne lévő lányt méricskéltem. Sápadt volt, és a szeme gyanúsan fénylett.
Kezdtek elindulni a könnyeim, majd zokogásba torkollott, hogy alig kaptam levegőt. Próbáltam letörölni az arcomat, de nem sikerült.
Sarkon kifordulva az arcomat törölve neki ütköztem egy kemény mellkasnak és fenékre huppantam.
Hangosan felnyögtem a becsapódástól. Nem kellett felpillantanom, hogy tudjam, hogy hárman merednek rám. Egy méregdrága körömcipőt pillantok meg. Fejem fölött egy hatalmas káromkodást, és egy halvány nevetést.
Nyögve tápászkodok fel és porolom le a nadrágomat, majd felkiáltottam. A kedvenc nadrágom szét szakadt. Dühösen kapom fel a fejem, egyenesen Jin arcára meredek.
- Ezt nem hiszem el! - nyögtem ki félig nevetve, közben letörölve az arcomról a könnyfoltokat. Lassan hajolok le a bőröndömért, mikor a másik srác megszólít.
- Öhm, Hello KunKazuya vagyok - mutatkozott be, mire gyanúsan méregettem az elém tartott kezét, furcsálltam, hogy így mutatkozik be nekem, és nem hajol meg, mire ösztönösen meghajolva üdvözöltem.
- Hajnal Boglárka, de mindenki Boginak hív - hadartam, hogy minél előbb lelépjek innen, hogy minél messzebb kerüljek Jin bűvköréből, aki megállás nélkül méregetett. Kazuya mellett lévő lány megvetően méregetett. - Most már ideje mennem - De mielőtt egy lépést tehettem volna Jin gyengéden megfogta a kezem, hosszan egymás szemébe néztünk. Akkor valami örült érzés elfogott, hogy másik kezemmel tartott bőröndöt elengedve átkaroltam Jin nyakát. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, egy ismeretlen érzés vezérelt, és azok a tekintetek, amik szinte belém láttak.
- Már elnézést, de mi is itt vagyunk - szólalt meg Aya zsémbesen, mire felocsúdva elröppentem Jin közeléből. Jin vigyorogva kacsintott rám, mire elvörösödtem. - Ismered a lányt a Jin? - kérdezte gúnytól csöpögve a szépséges lány, mire Jin válaszul egyszerűen megfogta a kezem, oldalra billentette a fejét.
- Igen, ismerem Aya - mondta vontatott hangnemben. - Ő a barátnőm.
Felnéztem Jin-re, a fiú mosolyogva nézet a kidülledt szemű lányra, aki egy pillanat alatt cékla vörös lett a haragtól. Részben megértem, Jin mostani lépését, hogy le akarja rázni a lányt, viszont mégsem kellene senkit letámadnia a semmiből.
Esetleg nem jöhetne szóba az, hogy elpasszoljam másnak ezt a lehetőséget? Hát, persze, hogy nem...
***
Némán ballagtam Jin mellett. Jin kerülte a velem való beszélgetést, komótosan húzta magunk után a bőröndömet. Jobban szemügyre véve, látni véltem az arca szélén egy apró halvány anyajegyet. Végig mérve még jobban elfogott az a furcsa érzés.
- Még bámulni fogsz? - kérdezte hirtelen ridegen. Meghökkentve torpantam meg, mire ő is megállt. - Tudom, hogy szexi vagyok, de azért túlzást ilyen sokáig nézni valakit, cica - mondta gúnyosan. Most miért lett ilyen szemét?
- Hogy tudjam, elmondanád, mi is az a hazugság, amibe bele lettem kényszerítve? – törtem meg a ránk nehezedő csendet. Jin félre billentett fejjel bámult rám.
– Röviden annyi, hogy az édesanyám úgy tudja, hogy van egy barátnőm, és a nagyapám. Eléggé befolyásos emberek. Te voltál az a lány, akit úgymond megfelelőnek találtam erre a szerepre, persze gondoltam a barátnődre is, mivel ő csinos, és fenséges, nem úgy, mint te – hadarta el a lehető leggyorsabban minden gúnyt belesűrítve.
- Még is engem választottál - mormogtam az orrom alatt.
- Mert szeretem a kutyákat - jegyzi meg negédesen.
- Mi? - néztem rá zavartan, nem értettem, hogy jön ide a kutya szeretet. Hacsak nem akar a kutyájává tenni. - Ugye nem gondolod, hogy a kutyád leszek? - kérdeztem nevetve. Mire a srác halál komolyan bólintott. - Azt felejtsd el kis apám - hadartam felmérgesedve, kiragadtam a kezéből a bőröndömet és vakon elindultam, mikor hirtelen elém toppant.
- Oké, kell a segítséged kis méregzsák - ragadott vállon. - Segítség kell neked, ahogy nekem is, segíthetnénk egymásnak.
- Rajtad csak egy orvos segíthet - vakkantottam kikerülve őt az ember tömegen át, mire ő japánul elkiabálta magát.
- Miért nem akarsz a barátnőm lenni, Bogi! Te vagy életem szerelme, te még is eldobod a szívemet!
Minden ember felénk fordult, mérgesen összepréseltem a számat, de tovább haladtam, de Jin a kiabálást nem hagyta abba. Mire én totálisan feladtam.
- Jól van, oké! - ordítottam vissza, mire győzedelmesen felém lépkedett. Mikor elég közel volt hozzám, suttogva megjegyeztem, mennyire utálom. - Gondolom akkor gondolkodási időt sem fogok kapni, hogy átgondoljam akarom –e ezt a kamu barátnős dolgot – sóhajtottam egyet, semmi kedvem nem volt eljátszani, Mr. Főlényes barátnőjét.
– Mivel hivatalos vagy a családi vacsoránkra, el kell, hogy keserítselek, sajnos nem – vakarta meg tarkóját. - Veszek neked valami alkalomhoz illő ruhát, és lakhatsz nálam.
- Haha, persze! Azt már nem! - Böktem meg a mellkasát. - Minek nézel te engem?!
- Csak segíteni akarok neked - kapta el a csuklómat magához rántva. - Vagy jobban esne a híd alatt aludni, hmm?
Nagyot nyeltem. Semelyik megoldás nem tetszett. - Nem ismerlek téged - nyögtem ki félve. Jin elengedett.
- Jin Kazama vagyok. 26 éves. Én vezettem a Kazama vállalatot - mesélt, miközben én csak a fejemet ráztam hitetlenkedve.
- Mi? Nem vagy te túl fiatal egy vállalathoz? - érdeklődtem, mire csak kemény pillantást kaptam válaszul.
- Ezért lépsz be a képbe, drága Bogi. A nagyapám, hogy is mondjam vicces ember volt. Addig nem fogom megkapni a vállalat vezetését, míg meg nem házasodok.
Döbbenten hallgattam végig, majd megráztam a fejem. - Figyelj Jin, megértem, hogy ez neked sokat jelent, de nem játszom el a barátnődet - mondtam tárgyilagosan, épp elakartam menni, mikor gyengéden megfogta a vállam és maga felé fordított, és ott egyszerűen...megcsókolt.
***
Egyáltalán nem mondhatom azt, hogy a mai napom nem volt eseménydús. Mivel nagyon is az volt. Ezt követően a hazugságokból egyre több lesz, ahogy problémákból is. Jin lakása maga volt a palota, minden lány álma lenne ez a srác, ha nem lenne bunkó hólyag.
Miként fogok ebből kikeveredni?! Nagyon jó kérdés, én is szeretnék választ kapni rá. Azonban nem lesz könnyű kiszállni a játszmából, mivel egyből a jéghideg vízbe lettem belelökve, és el kell játszanom a rám ruházott szerepet akár akarom akár nem.
Szobámban lévő ágyamon ülve a kezemben tartott képre meredek. Vivien és én voltam rajta, elfogott a szomorúság, hogy így lett vége a barátságunk.
Úgy éreztem magam, mintha az életem teljesen új fordulatot vett volna, s elfelejtette volna az imént történteket. Ahogy Jin körbe vezetett a lakáson, egyszerűen magamra hagyott ebben a fenséges királylányos lakosztályban.
Kezdtem éhes lenni, de nem mertem kitenni a lábamat a szobából, de mikor kezdett kellemetlen lenni az éhségem. Kilopóztam a konyhába. Hűtött kinyitva fenséges lakomák tárultak a szemem elé.
A gondolataimat sehogy sem tudtam másra elterelni, mindvégig a holnapi családi vacsorán járt az eszem. Már rá gondolni is borzasztó volt, hogy ott ülök az asztalnál, valami kényelmetlen ruhában, s a szülők mindenféle kérdésekkel fognak elárasztani minket. És próbálj ezekre hihető történeteket kitalálni, amit még egy értelmes ember is elhisz. Ilyet kitalálni lehetetlenség.
